Nóniusz (lófajta)
| Nóniusz | |
| Származási hely |  Magyarország |
| Vérmérséklet | Melegvérű |
| Szín | Pej, sötétpej, illetve a fekete. |
| Testfelépítés | Jó felépítésű |
| Jellemzők | A fajta legfőbb jellemzője a tömegessége. Sokoldalú, nyugodt, kitartó. |
| Marmagasság | 155-165 cm |
| Fejforma | Feje a test nagyságával arányos, kissé durva félkos - esetenként kosfej |
| Eredete | 1816 |
| Hasznosítása | Tartós teljesítményre képes igásló és fogatló valamint nagyszerűen bevált az ugrósportban |
A nóniusz Magyarországon, a mezőhegyesi ménesben kitenyésztett, törvényileg védett lófajta.
TÖRTÉNETE
A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején az osztrákok egy franciaménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej, anglo-norman mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Ő lett Nonius Senior, a fajta "ősapja". 17 éven át állt tenyésztésben, ez idő alatt 368, vegyes fajtájú kancát fedezett, és született utána 79 mén és 122 kancacsikó. A kancák között voltak arab telivérek és spanyol-nápolyi származásúak is. Nonius Senior nem volt feltűnően szép ló, de ezekkel a kancákkal sikerült olyan utódokat létrehozni, amelyek megfeleltek a tenyésztési célnak, amely egy erős testfelépítésű katonai hátas és hámos lófajta kialakítása volt. 15 törzsmén fia összesen 100tenyészéven keresztül fedezett Mezőhegyes-en.
A nóniuszokkal eleinte szoros rokontenyésztést űztek, hogy rögzítsék tulajdonságaikat. A kialakult küllemi hibák kiküszöbölésére angol telivér ménekkel végzett cseppvérkeresztezést alkalmaztak. A kiegyezés után, a 19. század végén Mezőhegyesen fedezett az a négy mén, amelyek utódaikon keresztül több generáción át rögzítették és alakították a fajtát. 1943-ra az összes fajtatiszta nóniusz mén származása ezeknek a méneknek a genealógiai vonalára vezethető vissza, amelyet akkor neveztek el A, B, C és D vonalnak. A vonalak segítségével kerülték el a további szoros rokontenyésztést. Ez a besorolás mind a mai napig fennmaradt annak ellenére, hogy 1965-ben a törzsmének számozását újból 1-gyel kezdték, tekintet nélkül a korábbi vonalbeosztásra. 1961-ben a mezőhegyesi állományt a Hortobágyra telepítették.
A II. világháború után a nóniusz mint katonaló elveszítette szerepét, és főleg az Alföldön mint igásló vált kedveltté. A mezőgazdaságból is lassan kiszorultak, és számuk ezzel együtt rohamosan csökkent. 1989-ben alakult meg a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület, amely a fajtatiszta tenyésztést és a génmegőrzést tűzte ki elsődleges célul. Talán a legkedvezőbb helyzetben van lófajtáink közül, mert régi nagy ménesei megmaradtak, eredeti kancacsaládjai fellelhetők.
TULAJDONSÁGAI
A fajta az angol félvér jellegűek egyik legtömegesebbike. Két típusa alakult ki, a nagyobb testű, jórészt fekete mezőhegyesi, valamint a kisebb, szikárabb, többnyire pej színű hortobágyi. A sárga színű egyedeket nem törzskönyvezik. Bottal mért marmagassága 155-165 cm.
Munkakészsége páratlan. Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes igásló és fogatló valamint nagyszerűen bevált az ugrósportban. A hobbi lótartásban is bizonyított, mint mindenes.
A fajtát jelenleg megpróbálják könnyedebbé és gyorsabbá tenni, angol telivérek tenyésztésbe állításával (cseppvérkeresztezés). Ezek a nóniuszok már inkább megfelelnek a mai fogatsport követelményeinek.
__________________________________________________________________________________Oldenburgi
| Oldenburgi | |
| Oldenburgi paripa | |
| Származási hely |  Németország |
| Vérmérséklet | Melegvérű |
| Szín | Gesztenyepej, pej |
| Testfelépítés | Elegáns |
| Jellemzők | Háta rugalmas, törzse közepesen hosszú, végtagjai szabályosak |
| Marmagasság | 170 centiméter körül |
| Fejforma | Feje nemes, kedves, egyenes profilú |
| Eredete | XVII. század |
| Hasznosítása | Hátas- és fogatló, de sportlóként is használják |
Eredetileg mezőgazdasági munkára alkalmas fogatló volt Németországban. Mára már az ország egész területén elterjedt, a második világháború után kialakult génszerkezettel és küllemmel tenyésztik. Az 1960-as években a munkalovak iránti igény csökkenése következtében tenyésztés irányváltás történt. A cél egy nagy sportteljesítményre képes, könnyen lovagolható fajta létrehozása volt. Tenyésztőszervezete a Verband der Züchter des Oldenburger Pferdes e.V.
TÖRTÉNETE
A fajta tenyésztése a XVII. században indult Anton Günter hercegnek köszönhetően, mivel számos országból vásárolt hidegvérű fríz lovakat. Tenyésztésében szerepet játszott a XVIII. században az angol félvér, angol telivér és Cleveland Bay. Később még norman lovakkal csiszoltak a fajtán. Négy mén vérvonala stabilizálódott: Agamemnon, Graf Vedel, Emigrant ésNorman-Rubico. A fajta virágkorát a két világháború között élte. A mai Oldenburgi Lovat Tenyésztők Szövetsége 1923-ban alakult meg. Az 1920-as évekre az Oldenburgi már univerzális lóvá fejlődött.
JELLEMZŐI
Az eredeti nehéz csontozatú, jól ívelt bordázatú, korrekt lábállású ló, mára nemesebb küllemmel rendelkezik, az angol telivér és anglo-arab mének befolyása következtében. A feje nemes, nyaka hosszú, magas jól ívelt. A háta kissé előremélyedt és rugalmas. Törzse közepesen hosszú és jól izmolt, enyhén csapott fara van. Végtagjai szabályosak fejlett ízületekkel. Csánkja erős, patái nagyok épek. Testsúlya 500–550 kg között mozog, marmagassága 160-167 cm között van, övmérete 185-200 cm, szárkörmérete 21-22 cm. Színe sötét gesztenyepej, pej.
_________________________________________________________________________
Öszvér
| Szamáröszvér (Equus hiunus) Equus caballus ♂ x Equus asinus ♀ | ||||||||||||||||||||
| Státusz | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Háziasított | ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
|
Az öszvér, a háziszamár (Equus asinus) és a ló (Equus caballus) reciprok keresztezéséből származó fajhibrid (basztard, interspecifikus hibrid). A keresztezésből született öszvér utód erős, szívós igénytelen haszonállat. Hegyvidéken is biztonságos járása miatt évezredek óta használják teherhordóként, igavonóként, de hátasnak is. Egy lókanca és egy szamárcsődör hibridje, a lóöszvér a ló anyára, a szamárkanca és a lócsődör hibridje, a szamáröszvér, a szamár anyára hasonlít. Mind a kétféle öszvér génjeinek egyik fele ló, a másik fele szamár eredetű, küllemük azonban annyira különbözik, hogy sok nyelvben külön szavakat is használnak a kétféle öszvérre. Az öszvérnek soha nincs „szamár-szürke” színe, mert mindig a ló színeit örökli.
AZ ELNEVEZÉS LEHETSÉGES EREDETEI
Az állattenyésztés szavai az ótörök nyelvekből gyarapodtak, ilyen a bika, ökör, tinó, borjú, kecske, kos, sajt, túró, gyapjú, béklyó, gyeplő, karám, ól, disznó, ártány (ma: herélt sertés), tyúk, teve. Az öszvér szavunk az iráni jövevényszavaink (tehén, tej, nemez, hús, szekér, gulya) közé tartozik.[2] Másik lehetséges etimológiája szerint a keverékre utaló magyar szóösszetételössz + vér.
FAJTÁI
Lóöszvér
Gyakoribb a lóöszvér (Equus mulus), amelynél ló a kanca és háziszamár az apaállat. (angolul mule, németül maultier, spanyolul mula)
A lóöszvér, a lókanca és a szamárcsődör közötti keresztezésből származó hibrid nagyobb testi erővel, a betegségekkel szembeni nagyobb ellenállással és hosszabb élettartammal rendelkezik, mint bármelyik szülője. Termete a lóéhoz hasonló, hangja hasonló a szamár ordításához. Teherbírása akár a lóé, de erősebb és szívósabb. Keresi a lovak társaságát.
Szamáröszvér
Ritkább a szamáröszvér (Equus hiunus), amelynél háziszamár a kanca és ló az apaállat. (angolul hinny, németül maulesel, spanyolul burdégano) [3]
Nagyon ritka. Lomha, a feje otromba, szőrzete durva, több benne a szamár-, mint a lójelleg. Hangja nyerítés.
SZAPORODÁS, TERMÉKENYSÉG
Miután a ló és a szamár rendes körülmények között soha sem párosodik, különböző módozatokhoz kell folyamodni a tenyésztésnél. Egyik eljárás az, hogy a kanca lónak bekötik a szemét, előzőleg azonban mén-lovat vezetnek hozzá s így csapják be.[4] Ugyanigy járnak el a mén-ló esetében is. Sokkal egyszerűbbben történik meg a fedeztetés, ha a csikókat egymás társaságában nevelik fel. Ezt az eljárást követték az ókorban a rómaiak is. A ló-kanca valamivel hosszabb ideig hordja az öszvért. Az öszvér mindig az anyjára hasonlít. Az erősebb, nyugodtabb lóöszvér a lóra, a kisebb termetű, virgoncabb szamáröszvér a szamárra, de a fülük és a farkuk majdnem egyforma. Az öszvér átlagosan 20-30 évig él, de nem ritkán 40 évig is. Egyesíti magában a ló és szamár szülők tulajdonságait. Az öszvér elterjedt használatát kiváló munkabírása, igénytelensége indokolta.
A ló kromoszóma száma 64 (32 pár), a szamáré 62 (31 pár), az öszvéré azonban 63 (31 és fél pár), Mivel az öszvér kromoszómaszáma nem páros, a kromoszómák nem képesek maradéktalanul párba rendeződni, ezért általában nem képes utódot létrehozni. A megtermékenyüléskor egy-egy kromoszóma kerül a spermiumba és a petesejtbe minden párból, ezért a létrejövő megtermékenyített petesejt (zigóta), majd a megszülető öszvér minden egyes testi sejtje, páratlan számú, hatvanhárom darab kromoszómával fog rendelkezni. Mivel az ivarsejtek képződése során a kromoszómapárok összekapcsolódnak, egyikük kimarad, így nem jönnek létre nemzőképes spermiumok és petesejtek.
Az öszvér-csődör mindig terméketlen (steril), az öszvér-kanca azonban termékeny (fertilis), bár nagyon ritkán, de ló- vagy szamár-csődörtől megtermékenyülhet. Több mint 60 dokumentált esetben született utódja, a lóval vagy szamárral párosodott öszvérkancának. Az öszvér-csődöröket általában ivartalanítják. Erre azért van szükség, mert ugyan nem szaporodóképesek, de szexuális ösztöneik vannak és egy felgerjedt öszvér-csődör nagyon veszélyes, hiszen az öszvér a lovaknál is erősebb állat._________________________________________________________________________
Paso fino
| Paso fino | |
| Paso fino | |
| Származási hely |  Spanyolország |
| Vérmérséklet | Melegvérű |
| Szín | Minden színben előfordul |
| Testfelépítés | Kis termetű, mozgékony |
| Jellemzők | Nagy szeme, kicsiny füle van |
| Marmagasság | 135-144 cm között |
| Fejforma | Finom, egyenes fej |
| Eredete | XVI. század |
| Élettere | Meleg éghajlat |
| Hasznosítása | Sport, terápia hobbilóként tartják |
TÖRTÉNETE
Az 1500-as években Kolumbusz Kristóf második útján kerültek a paso fino ősei Dél-Amerikába. Ez a szállítmány válogatott spanyol kancákból és csődörökből állt. Az andalúz lovak, a spanyol barb és a finom járású jennet fajták keverékei voltak, melyeket kitűnő állóképességük, puha járásuk és szépségük miatt tenyésztettek ki. Elsőként a csatalovakként hasznosították, de hamarosan már területeken is népszerűvé vált, így a távlovaglásban, vagy rodeókon, marhafarmokon.
JELLEMZŐI
Elegáns küllem, kompakt testfelépítés jellemzi. Finom, egyenes feje, nagy szeme és kis füle van. Nyaka középhosszú, kecsesen ívelő. Háta erős, jól izmolt fara, széles ágyéka van. Marmagassága 132–154 cm között van, de tipikusan 135–144 cm magas. Súlya 350–550 kg között mozog. Színét tekintve minden színben előfordul. Fizikai tulajdonságai kitűnőek, teste arányos, nem túlizmolt. Élénk, fogékony, tanulékony kezes állat. Legfontosabb tulajdonsága finom járása, mely csak erre a fajtára jellemző.
Paso fino jár módjai
Finom, ritmikus, céltudatos járású, tiszta léptű, hajlításban is kiegyensúlyozott. A ló eleje és hátulja összhangban van, amivel nagy kényelmet nyújt lovasának. Vele született különleges jármódja az, hogy a négy lába egymástól függetlenül, átlósan mozog azonos sorrendben, precíz lépéstávolságra érve a földet, így töretlen, gyors ritmust kölcsönözve a lónak. Tökéletesen végrehajtva a négy pata egymástól függetlenül csapódik a földbe, amíg a test szinte tökéletesen mozdulatlan marad, ez a négyütemű jármód.
- Klasszikus lépés (paso fino): a teljes összeszedettség és nagyon lassú előrehaladás a jellemző. Lépészaja nagyon gyors, míg a lépéshossz és ezáltal a sebesség is igen kicsi.
- Rövid lépés (paso corto): erre a lépéstípusra a közepes sebesség valamint a teljes és a közepes közötti összeszedettség a jellemző. A lépések közepes tempóval és lépésekkel kivitelezettek, talajközeliek, de nem elsietettek.
- Hosszú lépés (paso largo): ez a leggyorsabb fokozat, hosszabb lépésekkel, közepesen összeszedve. A haladás sebessége a lótól függően változik, minden lónak a saját legnagyobb sebességét harmonikusan, természetes ütemben kell elérnie.
HASZNOSÍTÁSA
Nagyon sokoldalú ló. Szépsége és jó tulajdonságai miatt rendkívül népszerű. Bemutató és túralovaglásra kiválóan alkalmas, sok mindenre betanítható és használható. Kitűnő állóképessége miatt a távlovaglásban nemzetközileg elismert fajtaként tartják számon. Mivel nagyon finom a jármódja a terápiás lovaglásban is kitűnően megállja a helyét. Apró léptei miatt nem billeg a teste, ezért biztonságos az ülés rajta és nem kelt félelmet a rajta ülőkben. Emberszerető, gyermekek számára nagyon jó társ.
_________________________________________________________________________
Przsevalszkij-ló
| Przsevalszkij-ló | |
| Przsevalszkij-ló | |
| Származási hely |  Mongólia,  Kína, Kazahsztán, Ázsia |
| Vérmérséklet | Melegvérű |
| Szín | Fakó színben található meg |
| Testfelépítés | Zömök testfelépítésű. Szárai rövidek, fara csapott, a paták kemények, nagyok. |
| Jellemzők | Tüzes és kitartó fajta. |
| Marmagasság | 125 cm körüli |
| Fejforma | Feje egyenes, vagy kosfej |
| Eredete | Történelem előtti idők |
| Élettere | Hegyvidéki síkságok |
A Przsevalszkij-ló (Equus ferus przewalskii vagy Equus caballus przewalskii), más néven ázsiai vadló vagy mongol vadló, illetve takhi a vadló egyetlen máig élő alfaja, a háziló legközelebbi vadon élő rokona. Napjaink „legvadabb” lova, mivel az amerikai musztángok elvadult állatok, olyan lovak, melyeket már egyszer háziasítottak, de elszöktek és így nyerték vissza jelenlegi vad állapotukat. A Przsevalszkij-lovat viszont soha nem háziasították sikeresen és napjainkban is megmaradt igazi vadlónak. Valaha számtalan olyan lóféle élt, melyeket nem sikerült háziasítani, ideértve a tarpánt, az onagert és más fajokat. De legtöbbjük mára kihalt és a Przsevalszkij-ló az egyetlen igazi vadló a világon.
TÖRTÉNETE
Nevét egy orosz tábornokról, Nyikolaj Przsevalszkij-ról kapta, aki 1881-ben elsőként írta le ezt az állatot a természettudomány számára. Ivan Szemjonovics Poljakov, aki megállapította, hogy az állat ténylegesen egy vadlófaj, adta a hivatalos nevet, azEquus przewalskii-t (Poljakov, 1881.). Azonban a szakemberek véleménye megoszlik a faj besorolásáról. Néhányan úgy tartják, hogy különálló fajról, az utolsó vadlóról, Equus ferus van szó, mások szerint ez az Equus caballus egy alfaja. A kérdésre akkor találjuk meg a választ, ha megleljük a házi és a Przsevalszkij-lovak közös ősét.[1] Habár a Przsevalszkij-lónak 66 kromoszómája van, amíg a házi lónak csak 64, a Przsevalszkij-ló és a házi ló keresztezhető, melyből 65 kromoszómájú termékeny csikók jönnek világra.[2] Egy 2005-ben végzett egyedszámlálás szerint ezen lovak populációja a világon körülbelül 1500 egyedet számlál, mindegyik attól a 31 lótól származik, mely 1945-ben már fogságban élt, melyek nagyobb része az 1900körül elfogott kb. 15 példánytól eredt. A londoni zoológusok és a mongol tudósok együttműködésére létrejött vállalkozás eredményeként az állatkertben élő lovakat sikeres visszatelepítették a mongol vadvilágba és 2005-re a szabadon élő egyedek száma már elérte a 248-at. 2001-től kezdve Kína Xinjiang tartományába is megkezdték a visszatelepítésüket. A ló nevét az orosz tábornokról, Nyikolaj Przsevalszkij-ról kapta (1839–1888), aki felfedező és természettudós is volt (Przewalski a lengyelmegfelelője). A lovat 1881-ben írta le, miután egy expedíció során rátalált a létezéséről szóló beszámolók alapján. Sok lovat fogott be Carl Hagenbeck 1900 körül, melyeket azután állatkertekbe szállítottak. A feljegyzések szerint ezeknek az állatoknak kb. tizenkét – tizenöt leszármazottjától ered a mai populáció. A természetes populáció a 20. században kezdett csökkenni a rengeteg gyár megépülése miatt, míg a Mongóliában élő vad populáció az 1960-as években pusztult ki. Az utolsó ménest 1967-ben látták, az utolsó egyedet pedig 1969-ben. Az ezután indított expedíciók során már nem találtak egy lovat sem és több mint harminc évre a "vadonból kihaltnak" tekintették. 1945 után már csak két fogságban tartott populáció maradt az állatkertekben:München-ben és a Prágai Állatkertben. A legértékesebb csoportot Askania Nova-ban német katonák lőtték le és az USA-ban tartott csapat is kipusztult mára. 1977-ben Jan és Inge Bouman megalapította a Przsevalszkij-ló visszatelepítési és megóvási programot, mely a világ állatkertjeiben fogságban élő populációk közötti cserére szerveződött, a belszaporulat csökkentése érdekében és később maga a szaporítóprogram is megkezdődött. 1992-ben tizenhat lovat engedtek szabadon Mongóliavadvidékein, melyeket később további állatok követtek. Ezek a visszatelepített lovak sikeresen szaporodtak és így az állatok státusza a "vadonból kihaltról" "veszélyeztetetté" vált 2005-re. A visszatelepítési terület helyén 1998-ban megalakult a Hustai Nemzeti Park.
Egyéb próbálkozások a Przsevalszkij-ló feltámasztására
A világ legnagyobb Przsevalszkij-ló szaporítóprogramja Ukrajnában, Askania Nova-ban folyik. Több tucat Przsevalszkij-lovat engedtek szabadon a csernobili atomkatasztrófa során kiürült területre, mely mostanra elsivatogosodott. A Wormwood Forest: A Natural History of Chernobyl egy egész fejezetet szentel Csernobil Przsevalszkij-lovainak. Szabadon élő állatok populációjának kutatása folyik a Hortobágyi Nemzeti Park-ban, Magyarországon; ezen állatok társadalmi rendszerének, viselkedésének, betegségeinek stb. kutatása segíti a mongol kutatók a lovak fennmaradásra tett erőfeszítéseit.
A Przsevalszkij-ló egy kisebb populációja él a Monartoi Állatkertben, Murray Bridge-ben, Dél-Ausztráliában. Ezen lovak közül három legelészik jelenleg egy 12 holdnyi (5 hektár) területen a Clocaenog-erdőben, Észak-Wales-ben, Angliában, mely egy ősikőkori vagy vaskori település helyén fekszik. Ezek a lovak 2004-ben kerültek oda. Az Erdészeti Hivatal azt reméli, hogy segíthet a vaskori tájkép újjáélesztésében, amikor ezek az állatok egész Britannia területén szabadon kószáltak. [1]
A Przsevalszkij-ló kilenc fös csoportja él a Zürich melletti Langenberg-en levő vadasparkban. [2]
JELLEMZŐI
A Przsevalszkij-ló a háziasított lóhoz képest zömök testfelépítésű és rövid lábai vannak. Általában 1,3 méter magas és 2,1 m hosszú, a farok hossza 90 cm. Súlya kb. 350 kg. A szőrzet színe fakó. A sörény (mely felfelé mered) körüli rész sötétbarna, a horpasz fakóbarna, a hastájék pedig sárgásfehér színű. A Przsevalszkij-ló lábai gyakran halványan csíkozottak. A háton hátszíj található.[3]
A vadonban a Przsevalszkij-lovak csoportokban élnek, melyek egy domináns ménből, néhány kancából és azok csikóiból állnak. Minden csoport jól elhatárolható területtel rendelkezik; ezen a területen belül a ménes naponta három-hat mérföldet tesz meg, eközben az állatok legelnek, isznak, sót nyalnak, alszanak és sárfürdőznek. Éjszaka a ménes összegyűlik és kb. négy órát alszik. Érdekes, hogy a csoportokat, az úgy nevezett "háremeket", a domináns kanca vezeti. A domináns mén a hárem "sereg hajtója". Meneküléskor két lehetőség van: az egyik: ha a mén kancáinak nincsenek csikói, akkor veszély esetén a csődör megy elől, a kancái, csak utána libasorban haladhatnak.A másik lehetőség, ha a kancának csikói vannak: akkor a domináns kanca megy legelöl, utána a többi kanca. Mögöttük a csikók, és a végén a domináns mén menekül. A csődör figyeli, illetve ösztökéli őket a menekülésre, ha azok elfáradnak. A Przsevalszkij-lovak kizárólag libasorban menekülnek el.
A kancacsikók és méncsikók egyaránt elhagyják a szülőcsoportot, amikor elérik az ivarérett kort. Gyakran a domináns mén űzi el őket. A kancacsikók általában új ménest keresnek, melyhez csatlakozhatnak és amelyben ezt követően szaporodhatnak. A méncsikók általában összeállnak és egy vagy két évet kisebb hímcsapatokban töltenek el. Körülbelül 5 éves korukra a mének elhagyják a hímcsapatot és megpróbálnak szert tenni egy már létező ménesre, megküzdve a domináns ménnel, vagy elhajtanak egy vagy több kancát egy másik mén háreméből vagy a csatangoló fiatal kancacsikókat gyűjtik maguk köré.
ÉRDEKESSÉGEK
A ló sajátossága különösen értékes a vadászok számára. A ló megeszi a füvet és a klorofill felszabadul a szájukban lévő kloroplasztból, létrehozva ezzel egy vastag zöld nyálkahártyát, mely a torok hátsó részén található. A vadászok ezért a nyálkahártyáért vadásztak a lovakra, melyről úgy gondolták, hogy megóv a vírusoktól, melyek akkoriban gyorsan terjedtek a fajok között.
_________________________________________________________________________
Quarter horse
| Quarter Horse | |
| Származási hely |  Amerikai Egyesült Államok |
| Vérmérséklet | Melegvérű |
| Szín | Minden szín, a tarka quarter a paint horse |
| Testfelépítés | Atletikus testalkat, rövid szárak, erős lapockák, erős nyak, széles homlok |
| Jellemzők | Jól izmolt far |
| Eredete | 18.19. század |
| Élettere | Hűvös területek |
| Hasznosítása | Hátasló; gulya melletti munka; rodeó; mezőgazdasági alkalmazás; versenyló |
A Quarter Horse valószínűleg az Amerikai Egyesült Államok legősibb lófajtája. Az egyik legnépszerűbb lófajta a világon. Az Egyesült Államokon kívül mintegy 40 országban megtalálható. A ménestörzskönyvében mintegy 4 millió állatot tartanak számon.
A vadnyugat lovát, ismertebb nevén a „négyszázas lovat” (Quarter Horse), a 18. század végén az amerikai Virginia államban kezdték el tenyészteni. Tenyésztésénél a honi pónikat keresztezték az angol telepesek által behozott versenylovakal. A pónik a spanyolok által az Újvilágba behozott lovak vadon élő utódai. A vad környezetben való élet, valamint a több generáció óta folyó tenyésztés következtében a lovak ellenállóképessége megnőtt, méretük viszont csökkent, és értékes tulajdonságaik is elsorvadtak. Az első gyarmatosítók a magukkal hozott lovakkal keresztezték, hogy valamivel nagyobb, de fürge és ellenálló fajtát nyerjenek. Az ilyen módon kialakult fajta nyilvántartására és a tenyésztés összefogására alakult meg az American Quarter Horse Association Amarilloban (Texas, USA) 1940-ben. Ettől kezdve beszélhetünk a quarter horse fajta fajtatiszta tenyésztéséről. A tenyésztés során az angol telivérrel történő cseppvérkeresztezés megengedett.
A keresztezésből származó ló igen jó rövid távú vágtázónak bizonyult. Ezért ezeket a lovakat hamarosan már kifejezetten a „négyszázas futamhoz” (négyszáz méteres, egyenespályás versenytáv) tenyésztették, ez volt a telepesek különösen kedvelt versenyszáma,innen ered a quarter név is( quarter jelentése:negyed).
A szívós „négyszázas ló”, a vadnyugat lova, a nagy marhacsordák terelésénél is eszményi hátaslónak bizonyult.
TÖRTÉNETE
A negyed mérföldes verseny az Egyesült Államokban már a XVIII. század közepén is igen közkedvelt volt. A kezdeti időszakból maradt ránk Steel Dust legendája. A történet színhelye egy texasi kistelepülés, az alig pár tucat házból álló McKinney. A lóversenyt a fél mérföld hosszú főutcán rendezték. Az egyik egy fiatal, tüzes versenyló Old Monmouth volt. Megjelenése mindenki tetszését elnyerte, hiszen tele volt energiával, és sugárzott róla, hogy alig várja, hogy futhasson. Ezzel szemben a vetélytársa, Steel Dust egyáltalán nem nézett ki úgy, mint egy versenyló. 150 centiméteres termetével, hidegvérűekre emlékeztető formájával, túlzott nyugodtságával szemmel láthatóan semmi esélye nem volt a győzelemre. Ami azonban végképp nevetségessé tette sok néző szemében, az a kora volt. Az emberek csodálkozva kérdezgették, mit kereshet egy 12 éves egy gyorsasági versenyen. A lovak starthoz álltak. Rajt! És a két ló elindult. Old Monmouth hatalmas ugrásokkal haladt, de a kicsi mén a nyomában. Amikor a két ló már majdnem a táv feléhez ért, Old Monmouth lovasa a pálcáért nyúlt, míg a Steel Dust lovasa semmit nem tett. És lássatok csodát! Steel Dust 3 lóhosszal megverte fiatalabb társát. A célbafutás után a kis mén lovasa egy éles fordulattal visszafordította és hirtelen megállította lovát. A másik mén a lovasával a hátán vadul elszáguldott mellettük, és eltűntek a fák között. Old Monmouth versenytávja egy mérföld volt, Steel Dusté pedig negyed mérföld. A kis Steel Dust ezzel a győzelmével új irányzatot indított el az amerikai sportban. Negyed mérföldes távon a Quarter Horse máig is a leggyorsabb, legyőzhetetlen fajta.
JELLEMZŐI
A ló marmagassága körülbelül 1,40-1,50 méter, testtömege általában 500-600 kilogramm. Zömök, erős testfelépítésű. Feje rövid, száraz, homloka széles. Nyaka középhosszú, martájéka kevésbé kifejezett. Mellkasa széles és mély. Törzse viszonylag rövid, erős és széles, így a nyereg a lovaglásnál jól felfekszik; válla hosszú, dőlt. Fara kerek, széles, erős, jól izmolt. Lábai karcsúak, patái kemények. A hátsó része olyan erős, hogy könnyen áthalad a keskeny kanyonokon, hogy gyorsan képes a galoppból megállni. Leggyakoribb sárga színben, de valamennyi egyéb színben is előfordul.
Mint arra elnevezése is utal, negyedmérföldes távon a leggyorsabbként nyilvántartott lófajta. Felettébb kemény, kitartó, megbízható. Kiegyensúlyozott karakterű, ragaszkodó természetű. Gyors és fordulékony. E lovak többségére jellemző, hogy jó érzékük van az egyes állatok csordából való leválasztásához. Mindehhez hozzátéve még szelíd és jóindulatú.
HASZNOSÍTÁSA
Megérdemli a legsokoldalúbb ló címét: kiváló családi hobbiló, pólóló, vadász- és militaryló. Negyedmérföldes távon verhetetlen versenyló. Kétségtelenül a legkiválóbb képességű cowboyló. Kivételes hátaslovat láthatunk benne, de nagyon jó igavonó is. Könnyű lovaglású ló, amit Európában főleg a western lovassportban használnak. Észak-Amerikában galoppversenyeken, ugrósportban, militaryban, díjlovaglásban, fogatsportban valamint a farmok munkalovaként és hobbylóként használják. Európai tenyésztésének célja a sportló- és hobbylóként történő hasznosítás. Ez utóbbira rendkívül szelíd és nyugodt természete, könnyen kezelhetősége teszi ideálissá.
Sokak szerint azért páratlan marhaterelő, mert tud a szarvasmarhák fejével gondolkodni. Ebben a Quarter horse egyelőre valóban veretlen.
_________________________________________________________________________
Rajnai melegvérű
| Rajnai melegvérű | |
| Származási hely | Németország Reinland Vesztfália |
| Vérmérséklet | Melegvérű |
| Szín | Bármilyen kivéve a tarka és sárga |
| Marmagasság | 170 cm körül |
| Fejforma | A fej nemes, a nyak viszonylag rövid |
| Eredete | 1960-1970-es évek |
| Hasznosítása | Hátaslóként |
Az eredeti rajnai-germán vagy más néven reinlandi testes igáslovak jelentős Brabant befolyással bírtak, és egykor kedvelt munkalovak voltak a Rajna-vidéken, Vesztfáliában és Szászországban. A modern mezőgazdasági munka viszont régen feleslegessé és kevéssé elismertté tette a fajtájt. A Rajna Méneskönyv azonban ennek megfelelően elmozdult a hagyományos nehéz igáslovakon - elsősorban annak könnyebb testű példányain - alapuló hátaslovak irányába.
EREDETE
Az 1970-es években a tenyésztési programok azt tűzték ki célul, hogy speciális, elismert hátaslótípust alakítsanak ki. Ezek a lovak a Hannover-Vesztfália körzetből kikerülő mének után születtek, olyan félvérekből, amelyek angol telivér, trakhneni és hannoveri vért tartalmaztak és ha kis mértékben is, de meg volt a régi rajnai hátterük is. A modern rajnai melegvérűek ebből az egyvelegből kikerülő, gondosan válogatott félvér ménektől származnak.
_________________________________________________________________________
Shagya-arab
| Shagya-arab | |
| Szoborba öntött Shagya-arab ló Bábolnán. (Vastagh György, ifj. alkotása) | |
| Származási hely | Magyarország Bábolna |
| Vérmérséklet | Melegvérű |
| Szín | Színe leggyakrabban a szürke |
| Testfelépítés | Kemény, atlétikus felépítés |
| Jellemzők | Jól ívelt, hosszú nyakkal, ideális felső vonallal, hosszú jól izmolt farral, elegáns farokkal, száraz, jól izmolt végtagokkal rendelkezik. |
| Marmagasság | 155-162 cm között |
| Fejforma | kifinomult, nemes |
| Eredete | 19. század közepe |
| Hasznosítása | Kiváló hátas- és kocsiló. |
A shagya-arab őshonos magyar lófajta, amelyet a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat nemzeti kinccsé nyilvánított. Ez a melegvérű lófajta a bábolnai és a radautzi ménes által tenyésztett arab lófajta és különböző nemzetek zárt törzskönyve alapján továbbtenyésztett változata.
TÖRTÉNETE
A 18. század végétől a hadsereg egyre gyorsabb és jobb lovakat igényelt. A lovaknak nemcsak gyorsnak és kitartónak, hanem elegánsnak is kellett lennie. A tenyésztés célja eredetileg egy katonamén létrehozása volt. A tenyésztést rendelkezésekkel szabályozták. II. József 1789-ben Bábolna-Banapusztán megalapította a Bábolnai Császári és Királyi Ménest, ahova küllem és teljesítmény szerinti válogatás után kerülhettek be a lovak. 1806-ban a Ferenc császár által kiadott rendeletére "kiváló és nemes" állomány tenyésztése lett a feladat. BáróCsekonics (Csekonits) József méneskapitány elsősorban mezőhegyesi kancákkal, néhány spanyol és egy arab ménnel olyan alapállományt hozott létre, ami megfelelt a kiemelkedő minőségű lóállomány előállítására. 1816-ban született határozat szerint a magas arab vérhányadú bábolnai kancákat csak arab mének fedezhetik, és létrejött a bábolnai arab. 1835-ben érkezett Szíriából Bábolnára a fajta névadója,Shagya Senior.
Az 1878. és az 1900. évi párizsi világkiállításokon a shagya-arabok nagy sikert arattak.
Az első világháború során az állomány szétszóródott a trianoni békediktátumotkövetően kialakult államokba. Ezeknek a lovaknak egy része visszakerült Magyarországra, azonban a szétszóródott lovakat külföldön fogták tenyésztésbe.
A fajta virágkorát Pettkó-Szandtner Tibor ménesparancsnoksága alatt élte 1932 és 1942 között. Akkor vált a shagya-arab világhírű fogatfajtává. A II. világháborúban a ménes súlyos károkat szenvedett. A háború után Bábolnát "szocialista mintagazdasággá" alakították. De a baromfitenyészet hozott annyi pénzt, hogy mellette a ménest is fenntarthatták. Két változatot tenyésztettek, az arab telivéreket és az arabfajtát, azaz a shagya-arabot.
Az 1967-ben megalakult WAHO, az Arab Lovat Tenyésztők Világszövetsége csak azt a lovat fogadta el arabnak, melynek minden őse Arábiából származik. Ekkor kezdődött a jóhírű bábolnai arab lovak eladása külföldre. A shagya arabot különálló fajtaként a WAHO 1978-ban ismerte el. A shagya arab fajtába tartozás feltétele, hogy a lónak legfeljebb a tizedik ősi sorában lehet csak nem arab ős, a telivér arab aránya pedig nem haladhatja meg a 9/16-od részt.
JELLEMZŐI
Arab jellegű, egy kissé tömegesebb fajta. Színe általában szürke, de sárga, pej, fekete is előfordul. Bottal mért marmagassága 155-160 cm. Élénk vérmérsékletű, szelíd, jóindulatú természetű, a tanulékony és könnyűen kezelhető. Hátaslóként és fogatlóként is bevált.
Külleme
Általában szürke, de a tarka kivételével minden más szín is előfordulhat. Feje egyenes, száraz csuka fej, kint ülő, élénk, értelmet sugárzó szemek. Nyaka magasan illesztett, marja jól izmolt, törzse mély, háta középhosszú, fara izmos. Ízületei többnyire szárazak. Későn érő, hosszú élettartalmú fajta.
Használata
A Shagya-arabokat nagy előszeretettel használják távlovaglásban. Nagyon szívósak és jól bírják a hosszú szakaszokon át tartó vágtát. A testfelépítésük rendkívül alkalmas arra hogy jól teljesítsenek a távlovas versenyeken. Sok külföldi versenyen találkozhatunk Bábolnai Shagya-arabokkal. A távlovagláson kívül fogatban is jól teljesítenek. Díjlovaglásban is van néhány tehetséges shagya ló. 120-125 cm is nagyon biztosan ugranak is. Hobbi és oktató lóként is találkozhatunk Shagya-arabokkal. Manapság egyre többen westernben is használják a shagya lovakat. Könnyen fordulnak és hamar tanulnak ezért nem meglepő az hogy a western lovasok is megkedvelték ezt a fajtát. Kezességük, tanulékonyságukkal kiérdemelték a hagyományőrző lovasíjászok tiszteletét is, mivel sokan tartanak shagya-arabokat.
_________________________________________________________________________
Shire
| Shire | |
| Származási hely |  Egyesült Királyság |
| Vérmérséklet | Hidegvérű |
| Szín | Fekete, pej és szürke színben található meg |
| Jellemzők | Bár hatalmas ló és súlya is nagy, könnyen kezelhető fajta |
| Marmagasság | 180-195 cm |
| Fejforma | Feje nagy, széles, de arányos. |
| Eredete | 19. század |
| Hasznosítása | Kiváló fogatló. |
A középkori angol csatalovak leszármazottja, a világ egyik legnagyobb lófajtája.
TÖRTÉNETE
A rómaiak által is nagyra tartott brit hadiló, illetve a belőle kialakult, a középkoriírók által "Nagy ló"-nak nevezett fajta leszármazottja.
Angliában 1154-től II. Henrik uralkodása és Erzsébet uralkodása (1558) között nagy hangsúlyt fektettek a lóállomány létszámának és a lovak méretének a növelésére. A páncélos lovagok nagy teherbírású lovakat igényeltek.1535-ben és 1541-ben törvényekkel tiltották a 152 cm-nél alacsonyabb lovak továbbtenyésztését, illetve a lovak exportját.
A lovagkor letűnése után új szerepben tűnt fel a ló, ekkor a kereskedőknek volt szükségük hatalmas mennyiségű erős, nagy munkabírású lóra.
Lincolnshire and Cambridgeshire területén kötötték az első üzleteket a fajtával, majd innen lassan elterjedt az egész országban.
A fajtaszövetség 1878-ban alakult meg. Kezdetben Angol kocsilónak nevezték a fajtát, 1884-ben változtatták a nevét Shire-re.
A II. világháború után drámai csökkenésen ment keresztül az állomány - a fénykor több milliós egyedszámával szemben az1960-as évek elején már mindössze pár ezer darabot számlált.
Mivel a fajta jól használható fogatban, jól idomítható és tereplovaglásra is alkalmas, újra kezd elterjedni, most a szabadidőlovasok körében.
JELLEMZŐI
Marmagassága bottal legalább 173 cm, a legmagasabb hivatalosan lemért példány 219 cm volt. Az átlagos magassága 178 cm. Tömege: 900-1100 kg. Övmérete csődöröknél 183-244 cm, kancáknál 168-183 cm. Színe barna, pej, fekete vagy szürke lehet. Nagy fehér foltok nem lehetnek rajta, ha mégis foltos akkor gesztenyebarna, vagy aranyderes.
Méretén kívül különös ismertetőjele, hogy mind a négy lába csánktól lefelé szárban kesely,[1] olykor harisnyás, esetleg teljesen fehér.
HASZNOSÍTÁSA
Jól használható fogatban, jól idomítható és tereplovaglásra is alkalmas, valamint hobbiló.
_________________________________________________________________________Sorraia póni
| Sorraia | |
| Sorraia vadló | |
| Származási hely |  Portugália |
| Vérmérséklet | Melegvérű |
| Szín | Szürke vagy fakó, jegyek nélkül, fekete hátszíjjal |
| Jellemzők | A nyak rövid, erős, mellkasa mély, a farok mélyen tűzött |
| Marmagasság | 123-133 cm |
| Fejforma | Hosszú, konvex fej |
| Eredete | Jégkorszakot megelőző időkből származik |
| Élettere | Mediterrán éghajlat |
| Hasznosítása | Mezőgazdasági munkákra használják, |
A sorraia Dél-Ibéria utolsó, máig fennmaradt vadlófajtája. A Sor és Raia folyók (Sør-Raia) mentén őshonos, nevét is innen kapta.
TÖRTÉNETE
A fajtát, mint a vadlovak utolsó leszármazottját Európában, 1920-ban Ruy d'Andrade portugál tudós fedezte fel. Ruy d'Andrade kutatásaiban rámutatott arra, hogy egyes Sorraia lovak erős hasonlóságot mutatnak a Lusitano, andalúz és Barb lovakkal. Ez elsősorban a fogak és a koponya hasonlóságában bizonyított. A modern technológia előnyeit kihasználva a tudós DNS-elemzést végzett, amivel közelebb jutott a fajta eredetéhez. D'Andrade arra a következtetésre jutott, hogy a Sorraia vadon élő őse az andalúz és Lusitano fajtáknak és rokonságban áll a Prewalski lóval, ezáltal felbecsülhetetlen genetikai értékeket hordoz. Hardy Oelke szintén DNS vizsgálatokat végzett és bebizonyította a kapcsolatot az Iberian Sorraia és az Észak-Amerikai Sorraia Musztángok között.
JELLEMZÉSE
Vérmérséklete szerint melegvérű, marmagassága bottal mérve 122-123 cm között van. Testfelépítésére a kompakt test, rövid, erős nyak, hosszú, enyhén konvex fej a jellemző. Figyelmes, nem túl nagy szemei vannak, jól izmolt, gömbölyű fara. Színe szürke vagy fakó, jegyek nélkül, fekete hátszíjjal.
